Rólunk
Néha láthatod a városban, hogy mikor egy nagyobb épületet felújítanak, akkor néhány vakmerő ember látszólag mindössze egy deszkán ülve lógatja magát az épület oldalán. Nagyon hasonlóan dolgozunk mi is, csak mi az épület helyett a természetet, pontosabban a fákat választottuk.
Vannak családok ahol a jogi, orvosi, akár az autószerelői szakma száll apáról fiúra. Nálunk ez a kertészeti végzettséggel van így. Apám, de még nagyapám is kertész volt és én sem bántam meg, hogy ebbe az irányban tanultam és dolgozhatok már 2001 óta.
Az első húsz év teljes mértékben a kertészeti, kertépítéssel kapcsolatos munkák voltak, az elmúlt 6-7 évben tanultam ki a kötéltechnikát is. Csapatom minden tagja magabiztosan dolgozik a magasban, felkészültek vagyunk, hogy Neked egyáltalán ne kelljen kockázatot vállalni.
Úgy látod tudnánk segíteni, esetleg kérdésed lenne?
Vedd fel velünk e-mailben a kapcsolatot!
Másképp dolgozunk, mint a többi „favágó”!
Minősített, kertészeti végzettséggel is rendelkező faápoló vagyok, aki bárminemű „zöld álszenteskedés” nélkül ad szakvéleményt. Az ápolási javaslat megírása során figyelembe veszem a fa és a környezetében élők érdekeit és is. Természetesen mindig a biztonság az első!
Pontosan érkezünk
Ha mégis véletlenül korábban érnénk a helyszínre, várunk, nem rúgjuk rád az ajtót.
Garantáljuk a megbeszélt árat
Garanciát vállalunk az árra, ha mégis kifogytunk bármiből, akkor azt saját költségen pótoljuk.
Nem húzzuk az időt
Már az ajánlatadás során küldünk egy nagyságrendi időbecslést, amit tartani is fogunk.
Eltakarítunk magunk után
Minden nyesedéket elszállítunk, a nagyobb ágakat és a keletkezett forgácsot is. A munka pontosan addig tart, amíg úgy tudjuk otthagyni a munka helyszínét, ahogy azt találtuk.
Faápolás, ápoló fametszés alpintechnikával
A faápolókat nem képzik kötéltechnikára, az ipari alpinistáknak pedig nincs kertészeti végzettségük. 2001 óta foglalkozom kertészettel, kertépítéssel és az elmúlt 6-7 évben a kötéltechnikát is kitanultam. Sok az új belépő ebben a szakmában, akik egy gyors felnőttképzés után, láncfűrésszel a kezükben esnek neki bárminek, ami kicsit is hasonlít egy fára. Mi nem ilyenek vagyunk.
Nincsenek látszatintézkedések
Faápolás során elsősorban nem a látványra hajtunk. Nem vágjuk vissza csak azért a lombkoronát, hogy úgy tűnhessen, hogy a munka el lett végezve. Mi más értékek mentén dolgozunk. Ha a lombkoronát felelőtlenül kezeljük, azzal a gyökérzetben teszünk kárt. Ez egy érzékeny egyensúly, ahol a fa stabilitásának biztosítása is kiemelten fontos.
Nem a láncfűrész az első
Azért szeretjük a szakmánkat, mert sokat lehetünk a természetben. Nem célunk válogatás nélkül kivágni mindent. A fűrész csak akkor kerül elő, ha a fa már visszafordíthatatlanul károsodott és a teljes veszélytelenítéshez elengedhetetlen annak a kivágása.
Nem adunk ajánlatot egy fénykép alapján
Még megközelítően sem lehet biztosat állítani, pusztán egy fotó alapján. Minden esetben személyesen végzem el a helyszíni felmérést és az ott látottak szerint tudok szakvéleményt, ápolási javaslatot és ajánlatot tenni.